A Kastély története

A kastély 1810 és 1815 között, az ország „leggazdagabb köznemese", Festetics Antal (1764-1853) császári és királyi kamarás megbízásából épült, aki a tervezéssel az általa már korábban is foglalkoztatott neves építészt, a magyar klasszicista építészet kiemelkedő képviselőjét bízta meg.  A kastély park felőli homlokzata a Magyar Nemzeti Múzeum épületére emlékeztet - nem véletlenül, hiszen mindkét épület tervezője Pollack Mihály (1773-1855) volt. A múzeum történelmi nevezetességű lépcsőjével ellentétben azonban Dégen nem lépcső, hanem kavicsos rámpa vezet a parkba.

Rendhagyó építészeti megoldások közé tartozik az is, hogy az ovális dísztermet nem az épület központi részén, hanem sarokszobájában alakították ki. Ezzel átellenben pedig a szintén ovális alaprajzú, ám intim méretű grófnői fürdőszoba bújik meg.

Az 1920-as években Festetics Sándor átalakíttatta, korszerűsítette a kastélyt: ekkor született a belső terek ma látható, a klasszicizmus formavilágát követő dekorációja.

A Festetics család 1944-ben elhagyta a kastélyt, amelyben az 1945-ös államosítás után 1996-ig gyermekotthon működött. Az épület eredeti berendezését nem ismerjük, mivel azt a II. világháború végén, illetve után elpusztították, valamint eltulajdonították. Máig megcsodálhatók azonban az előcsarnok és az egykori grófi dolgozószoba kandallói, a díszterem a maga teljességében.

Az elmúlt években a kutatók a termek egyszínű festékrétegei alatt színvonalas klasszicizáló (19. és kora-20. századi) díszítőfestésekre bukkantak.

Jelenleg a kastély földszinti teremsorában „A szalontól az angolkertig” c. állandó történeti kiállítás tekinthető meg, melyet a Gondnokság 2008-ban hozott létre.

A Festetics család dégi rezidenciáján nemcsak a központi elhelyezkedésű kastély, hanem a hozzá tartozó kiszolgáló-, vagy melléképületek, kerti építmények is jelentős szerepet kaptak a család életében, a birtok vezetésében. Ilyenek például a XVIII.sz-i kúria, a kiskastély, a narancsház a dézsmapincékkel, a két kocsiszín vagy a gótizáló szivattyúház. Közülük is kiemelkedik egyediségével a  Hollandi-ház, mely különleges helyet foglal el a magyarországi kerti építmények sorában: nemcsak hangulatos látványelemként, hanem tehénistállóként és gyógyításra is szolgált. Bár az építményt 1979-ben helyreállították, 1999 nyarán és 2010-ben a tó zsilipjének nem megfelelő áteresztő kapacitása miatt a földszintjét elárasztotta a víz. Az épület állaga folyamatosan romlik, felújítása sürgős. A tó különböző szakaszainak és a kapcsolódó vízrendszerének helyreállítása tehát ennek az értékes építménynek a védelmét, valamint a hasonló áradások megakadályozását is szolgálja.

A kastélypark

A dégi Festetics-kastélyt, mely hazánk egyik legszebb és egyetlen látogatható klasszicista kastélya, Magyarország legnagyobb történeti kertje veszi körül. A klasszikus tájképi („angol”) kertépítészeti stílus jellemzője, hogy belső arányaival, természetességével, esztétikai megoldásaival szinte észrevétlenül simul bele az adott épületet és parkját tágan értelmezve körülölelő tájba. A dégi történeti kastélykert esetében a szoros kapcsolatot tovább fokozza vízrendszerének a meglévő adottságokat kihasználó egykori kialakítása, mely a kertbe érkező három patak vizének hasznosítására épült. A természetes vízfolyások mind a mai napig „zöld folyosóként” biztosítják a park és tágabb környezetének élő kapcsolatát.

A csaknem 300 hektáros dégi kastélypark hatását óriási kiterjedése mellett ma is (a helyreállítási munkák megkezdése óta ismét) a kastély, a kert és a táj nyugodt és festői harmóniája adja. E harmónia azonban közel sem a természet ajándéka csupán, hanem rendkívül tudatosan és magas szinten létrehozott mesterséges kompozíció. A kastélyból kitekintve vagy a kert útjain haladva időről-időre változatosan megszerkesztett képek sora tárul fel a szemlélő előtt. Ez az úgynevezett tájkertek – közismertebb néven: angolkertek – legfőbb jellegzetessége. Bár kompozícióját a természetesség álcája mögé rejti (s részben természetközeli élőhelyként is szolgál), semmivel sem kevésbé megszerkesztett egy ilyen kert, mint egy geometrikus szerkesztésű reneszánsz vagy barokk kert, bármennyire is különbözik azoktól látványában és eszmeiségében.

A dégi kert stílusa leginkább az érett, úgynevezett klasszikus angol tájkert mintáját követi. E stílus kialakítása és elterjesztése minden idők egyik legismertebb kerttervezőjének, Lancelot (‘Capability’) Brownnak (1716–1783) és követőjének. Humphry Reptonnak (1752–1818) a nevéhez fűződik.

A vízrendszer

A vízrendszer mai állapota

A parkbéli élővízrendszer hossza több mint 4 kilométer, az árapasztó csatornák pedig mintegy 2.5 kilométert tesznek ki. A tó teljes felülete ma is közel 6 hektár.

A tavat a Bozót-patak két ága és a Bogárdi-vízfolyás vizeinek összegyűjtésével, és a völgy szűkületi pontján létesített elzárással hozták létre egy természetes mélyületben. A Parktó és a hozzá kapcsolódó szerpentin-tó fontos elemei voltak a tájképi kertnek. A kert délnyugati pontján lévő dombot, mely a Festeticsek temetkezési helyéül szolgált, szintén víz vette körbe.

A patak nagyvíz idején a mederből kilépve időszakosan széles vízfelületeket alkotva szétárad a sírdomb körül, és egyesülve a Bogárdi-vízfolyással áztatja a mélyen fekvő területeket. A domb közelében a Bogárdi-árapasztó-csatorna medrének kontúrja elmosódott, részben feltöltődött, eredeti funkcióját nem tölti be.

A szerpentin-tó néhány évtizeddel a kialakítását követően feliszapolódott, és a sorozatos beavatkozások alkalmával nem, vagy csak időszakosan lett újból bevonva a vízrendszerbe. A tó betáplálásai felől mindkét irányból kialakítottak egy-egy megkerülő csatornát. Ezek biztosították, hogy a legelőkről érkező szervesanyag szennyezés ne kerülhessen a tóba, illetve árvízi helyzetben a vízhozam egy része itt vonuljon le, ezzel csökkentve a tóbeli vízszintemelkedést.

Mára a Parktó fenekét másfél méter vastag, lágy iszap borítja, s a feltöltődés mértéke az eredeti fenékviszonyokhoz képest még akár ennél is több lehet. (Egy 1896-ban megjelent leírás 4-5 méter mélynek említi a tavat, ma az átlagos mélység nem haladja meg az 1 métert.) A parti rézsűk a sodrástól kimosódtak, meredekké váltak, így beomlásuk sok helyen megindult. A partvédelmet biztosító rőzsefonatokból már nem maradt semmi, csupán néhány vízből meredező cölöp jelzi a régi partvonal kontúrját. A nádas- és gyékényfoltok a legutolsó kotrás óta tovább nőttek, ami egyrészt a biológiai egyensúlyt veszélyezteti, másrészt a tájképi park szempontjából fontos látványokat szüntet meg.

A tó helyreállításának koncepciója

A dégi kastélypark három önálló fejlesztési ütemében szereplő vízépítési létesítmények felújítása, valamint a feltöltődött mederszakaszok kotrása együttesen jelentik a hajdani vízrendszer tényleges és teljes körű visszaállítását, melynek eredeti működésére a történeti feltárás alapján következtethettünk.

A jelen pályázatot érintő szerpentin-tó alsó és felső kontúrját a történeti feltárás során próbálták rekonstruálni.